5. Fejezet

Amit később mondtak csak el, az teljesen lesújtó volt a számomra.

*****

Amit megtudtam, hogy még estemben is Alexbe kapaszkodtam. Ez volt az én nagy szerencsém... Ahogy kivágódtunk a kanyarban, és együtt a mély szakadékba zuhantunk, egykét helyen betört a koponyám, az egyik fülem is beszakadt, apróbb zúzódásokat szenvedtem el, de éltem. Megállt egy pillanatra, majd rám nézett az a rendőr aki a kórházi ágyamnál állt, majd percekkel később belefogott az újabb beszédbe még inkább lesújtó volt.
Az önök mögött haladó autóból értesítették a mentőket. Azok percek alatt kiértek a rendőrökkel együtt. De ön alól Alexander fon Bissmarkot már élettelenül tudták felhozni. Önt azonnal idehozták, és a kollégák és én éppen azon voltunk, hogy megtudjuk az önök személy azonosságát. Megtaláltuk az ön zsebében a saját iratait míg az úréban a sajátjait. A kollégák éppen az adatokat diktálták be amikor találtak valamit. Egy hivatalos iratot, melyet már el is intéztek.
De mégis mi volt az?
Egyenlőre nem mondhatok semmit önnek uram. Csak ha majd jobban lesz, és feltudja ezt dolgozni.
Remek... – Sziszegtem fogaim között, de utána nem szóltam semmit.

*****

Vagyis ezek szerint Alex...
Igen... Később tudtam meg. Nem bírtam felfogni. Még most is elfog az az érzés ami akkor régen.
Nyugalom... ha ezt ő így szerette volna, akkor nem tehetsz ellene semmit.
De igen... Teszek ellene... mégis...
Nem szól semmit. Már megint nem tudom, hogy mégis miért hallgat. Lassan kezdem azt hinni, hogy titkol előlem valamit. De nem nagyon izgatta őt ez. Josh titkon tudta már, hogy nem Alex értelmetlen halálát kérem számon amibe persze majd beleőrültem. Megpróbáltam ebbe is fegyelmezetten beletörődni – Illetve azzal a tudattal élni, hogy én élek, ő pedig már nem.

*****

Engem akkor másvalami gyötört. Egy olyan dolog, Ami egyszerűen nem fért a fejembe. Alexet férfi létemre elsirattam még a kórházi ágyamon. A temetésre, amit természetesen semmilyen szín alatt nem vállaltak el a szülei én viszont igen eltemették a mi családi sírunkba. Melyen nem tudtam ott lenni sem, mert nem engedtek el az orvosok. Később amikor már felgyógyultam, ismét megjelent az a rendőr nálam a lakásomon. Elmondta, hogy Alex olyan adakozó volt, hogy a szerveit korai vagy váratlan halála esetén átültetésre felajánlja, hogy mások élhessenek majd velük. El sem hittem amit hallok.

*****

Josh Feltudod ezt fogni! Alex Szívével, Májával, veséjével, és kitudja még miével mások élnek tovább előttem ismeretlen személyek hordozzák az ő szerveit... ez felfoghatatlan!
Nyugalom... csak szép nyugodtan... most már lassan felejtsd el.
Nem megy... képtelen vagyok felfogni ezt. Megyek az utcán, és elfog az az érzés, hogy meg kell állítanom a járó kelőket és kifaggatnom, hogy vajon melyikükben dobog a szeretőm szíve!
Josh Megint csak hallgatott. Nem szólt egy szót sem. Egy ideig csak hallgatott majd végül mégis megszólalt.
Kérlek, nem kell erről beszélned ennyit. Csak el kell fogadnod. Régen ezt már megbeszéltük emlékszel?
Szavai kicsit sem nyugtattak meg.

*****

Emlékszem ezek után találkoztam veled. Neked akkor ezelőtt volt pont valamilyen műtéted. Akkor már tudtam, hogy magad olyan dolgokat is tudsz, amit én még csak hallani sem hallottam. Tudtad azt, hogy Alex azt nem hagyta jóvá, hogy bárki előtt felfedjék a donor kilétét. Grrrrr nos igen... ez volt az, ami később kiakasztott engem. Azt mondtad.
Tom... Tedd magad túl ezen. Alex nemes lélek volt, erős jellem, és ez a döntése is azt erősíti, hogy megérdemelte azt, hogy ilyen szeretője legyen mint amilyen te voltál. Hagyd békében nyugodni, ne háborgasd a föld alatt.
Csak ráztam a fejem. Nem tudtam kiverni ezt a fejemből. Szinte azt akartam, hogy ez ne igy legyen.
Meg kell tudnom... Nekem meg kell tudnom és kész...
Fogd már fel végre, hogy ezt orvosi titok őrzi. - Próbáltál a lelkemre beszélni. Lassan azt hitted, rajtam segíteni már nem nagyon tudsz.
A jelek szerint elment az eszem, mert a mániámmá vált, hogy mindenáron felkutatom azokat, akik – ha ilyen fantasztikusan is – De meghalt szeretőmre emlékeztethetnek.
- Nincs olyan titok, aminek meg ne lehetne találni a kulcsát! – Néztem veled farkasszemet. – Ha Alex tudná, hogy ez nekem mennyire fontos ő is biztosan beleegyezne. Hidd el nekem! – Mondtam, aztán szó nélkül elrohantam tőled.

*****

Szerintem ezt már a jelenben is folytathatod. Nem kell a múltba váltanod. – Szólalt meg.
De igen... még egy ideig muszáj így mennie a dolognak.
Értem... – Sóhajtotta. – De aztán próbálkozz a jelennel.
Nyugalom... lassan lassan eljutunk arra a pontra amikor csak a jelenemmel fogok törődni barátom.
Alig várom... – feleli majd homlokon csókol.

*****

Látszólag semmi sem történt, Mintha túljutottam volna ezen az egészen. És mintha mi sem történt volna. A lelkemben tomboló vihart sikerült kicsit elrejtenem. Rengeteget tanultam, a gyászév letelte előtt már levettem a fekete ruhát. Lehúztam az ujjamról a karikagyűrűt is, bár minden hétvégémet Alex Sírja mellett töltöttem a hétköznapokon semmi sem volt kivehető az arcomon vagy bármin amit csináltam, nem látszódott a mardosó felemésztő bánat.
Olyan voltam mint akit teljesen kicseréltek. Újra közvetlen, nyitott, a külsőmre adó, újra társasági életet élő fiatalember lettem mint annak előtte.
Voltak akik megszóltak és a fejüket rázták emiatt, de voltak akik mellettem álltak, és azt mondták: így próbál felejteni...
A szívemben dúló viharokról csak egyvalakinek volt tudomása. Csak Josh – Akihez ezek után rendszeresen eljártam – tudott arról, hogy amikor bemegyek a Beinecke könyvtárba fulladásos köhögési rohamok törnek rám.
Türelmesen figyelte milyen különös lelki folyamatok játszódnak le bennem s óvatosan megpróbálta ezeket a helyes mederbe terelgetni.