3. Fejezet: Visszatérés!

Pár óra sem kellett, és mintha ott sem lettem volna Dimitrynél, az iskola ajtajában tértem magamhoz a kék doboz ugyan nem volt sehol, de a Dimitrynél magamra kapott öltözék és kiegészítők mind rajtam voltak. Reméltem, hogy ez csak egy rossz álom, és mindjárt felébredek, de nem. Elindultam, hazafelé az úton, és azon gondolkodtam, hogy legalább nem kell félnem, hogy valaki megtalálná az ajándékomat Lysandernek de most, így mit adjak a szülinapján a srácnak? – Legfeljebb kap egy jegyzetfüzetet, amit a kezéhez ragasztok, hogy nehogy megint elveszítse.  – Kuncogtam a saját ötletemet elgondolva, hogy aztán felmászva az ablakomhoz támasztott létrán, visszatérhessek a szobámba. Aludnom kellene, de félek, hogy végül nem fog menni. Levettem magamról a Dimitrytől kapott ruhát, amit önkéntelenül vettem fel nála és eltettem, hogy a pizsamába öltözzek, és az ágyamba bújjak.  Reggel az ébresztőórámra riadtam fel, ami fél hatot mutatott. Elkezdtem készülődni, fürdés, sminkelés, fésülködés, de amit akkor fedeztem fel, biztosított róla, hogy nem álmodtam ezt az egészet. Ahol kiszívta a véremet két kis piros pötty díszelgett, még az a szerencse, hogy inkább a magas nyakú cuccokat preferálom ilyen időben, és így elrejthetem addig, amíg végre el nem tűnik onnan. Amikor a véremet szívta mintha csak szúnyogcsípést éreztem volna, nem éreztem mást csak azt, hogy a szívem hevesebben kezdett dobogni mintha csak próbálná a vért ugyanúgy pumpálni, de nem megy. Önkéntelenül megérintettem a két kicsi pontot, majd az emlékére kirázott a jóleső hideg a gerincemen borzongás futott végig. Mi lett volna, ha megöl ezzel? De aztán nem tette meg. Micsoda hülyeségek járnak a fejemben mindegy ez most nem is lényeges, csak az, hogy jó érzés volt érezni azt, hogy a vérem elhagyja a testemet. Felvettem egy vörös magas nyakú felsőt elől kivágott felsőt, egy fekete farmert és egy fekete farmerdzsekit. Nem vagyok fázós típus, de még azért tavasz lévén kellett ez.
 Idegeskedtem, mert így most a buliba ajándék nélkül kell majd beállítanom. Felhívtam a barátnőmet, Vivient, aki persze mint mindig Castielnél tengette a napjait, így vele most nem tudtam beszélni ilyenekről, pedig ha nem beszélem ki magam meg fogok bolondulni.  Anyám már megint nincs itthon, mert reggel háromtól dolgozni jár. Vele nem is fogom megbeszélni a dolgaimat, de ez azért jól esett volna egy „jó reggelt” köszöntés. Lerongyoltam az emeletről, és csináltam magamnak legalább négy szendvicset, amiből kettőt elsüllyesztettem a táskámba, a másik kettőt reggelire megettem, hogy aztán elindulhassak a suliba. mint mindig mos is egyedül tettem meg az utat odáig, és mint mindig először az iskolakapuban Castielbe és Vivienbe botlottam. Nem foglalkoztak velem, hiszen turbékoltak és észre se vették, hogy ott vagyok. A Nevem Miyano Hosszú fekete hajam van, mindig felkötve hordom, és fekete szemeim.  A legnagyobb specialitásom, hogy mindenkinek láthatatlan vagyok kivéve két-három osztálytársat és egy-két más barátot, ráadásul most itt ez a Vámpír is. Amikor eszembe jutott a vámpír kirázott a jóleső hideg. Eszembe jutottak azok az igéző vörös szemek és a hosszú barna haja, a ruházata tökre Lysanderes volt azt hiszem, mondhatjuk, hogy beillett álmaim pasijának is. – Aj… már miket gondolok itten… - Ráztam meg a fejem. – Hiszen én Lysandert szeretem! – Bár nem ordítottam mégis annak hatott a saját fülemben. Belépkedem az iskolaudvaron keresztül az épületbe, az udvaron sehol senki gondolom, már mindenki órán van kivéve a gerlepárt odakint.  Gyorsan felcaplattam az elsőre és berobbantam a terembe. Sűrű bocsánatkérések közepette ültem le a helyemre Lysander mellé. Lys megfogta a füzetét, amiből odaadott egy papírt, amire nekem is jegyzetelt. – Hálásan pislogtam rá, ő csak visszamosolygott rám és írt tovább. Feszengtem, mert eszembe jutott ismét az esti kis vámpírlátogatás és az, hogy az ajándékát a vámpírnál hagytam. Miután kicsengettek, Lyst ott tartottam egy icipicit.
- _Lys… itt hagynád a füzeted... Le kell írnom az utolsó mondatokat. -  Lys csak bólintott majd elindult kifelé a teremből. Egyedül maradtam a teremben, és azon szorongtam, hogy megint itt vagyok, és nem foglalkozik velem senki. Azon gondolkodtam, hogy nem vagyok szép? Vagy nem vagyok jó senkinek?  Vagy mégis mi hiba van bennem, amiért láthatatlannak kell engem nézni? Ez akkor bontakozik ki igazán, amikor társaságban vagyunk.  Visszatértem, de mégis minek?
                Gondolom, most mindenki azt szajkózza, hogy miért is kell nekem most emiatt sírni? De nem bírtam sokáig. Mikor a többiek visszajöttek, én még mindig a pad fölött körmöltem az utolsó mondatokat Lys füzetéből az enyémbe. Amikor Lys visszajött, már Castiel és Vivi is csatlakoztak az osztályhoz.
- Lys mi van? Még mindig azt a lányt pesztrálgatod? – Kérdezte Castiel mire felhúztam az orrom.
- Ki kérem magamnak! Lys csak segít nekem ebben-abban. Ha neked ez nem tetszik, lehet nem engem figyelni. – Fújtam fel magam, mint egy béka. – Mi a franc vagy te? Lys apja, hogy óvod félted egy lánytól? – Erre inkább nem válaszolt, de akart szerintem, én meg magamban füstölögtem tovább. Visszaszolgáltattam Lys füzetét, aztán inkább nem társalogtunk. Matek óra közben egy galacsin landolt a padomon, és kibontva kedves sorok találtak rá a szívemre.
„Ha bajban vagy szólj és repülök. Ne foglalkozz azzal a bolond Castiellel. A szerelem néha elveszi az ember eszét. Puszi. Kentin. ”
Küldtem egy mosolyt Kentinnek, mert azért ezt megérdemelte, hogy aztán ismét a matek tételekre koncentrálhassak.
                Az órák után Lysander és Kentin felráncigáltak a tetőre. Nem értettem mit akarnak tőlem, de amikor rám néztek megdöbbentem. Olyan volt mintha átlátnának rajtam.
- Miyano… Megint el akarsz titkolni, előlem valamit? – Kérdezte Lys miután Kentin bezárta a tetőre vezető ajtót, majd a nyakamba ugrott. Felszisszentem, mert azért fájdalmas volt. – Valami baj van? – Nézett rám Lys, amikor Kentin leszállt végre a nyakamból és a nyakamhoz kaptam.
- Nekem elmondhatod, bármi van, tudod Miya chan. – Szólalt fel Kentin is. Bár tudtam, hogy Lysandert nem tévesztem meg, Kentin legalább nem ugrik majd a nyakamba.
- Elaludtam a nyakam és most mozgásra is fáj. – Feleltem, abban nem hazudva, hogy azóta, hogy megharapott az a vámpír most érzem először, hogy fáj is a nyakam. Nem akartam még felfedni a kis Halloweeni titkomat, ezt inkább megtartom magamnak. Ráadásul azt is észrevettem, hogy a gyűrű is eltűnt a kezemről, így nem aggódtam, hogy még egyszer visszatérhetnék oda.  – Remélem nem gond, ha egy ideig nem ugrálsz, a nyakamba Ken… tin.  – A srác csak bólintott mire elmosolyodtam. Aztán Kentin elindult lefelé, hogy kettesben maradhassak Lysanderrel.  Nem tudhattam mi vár rám ezek után, de annyit igen, hogy Lysandert nem tudtam ezek szerint átverni ezzel a szöveggel. Egy darabig, csak álltunk a korlátnak támaszkodva aztán Lysander sóhajtott és elindult volna lefelé, ha én kérlelő szemekkel nem állítom meg…