3. Fejezet

Amikor Alex lerázta rólam annyira boldog voltam. A kapcsolatunk – Amiből villámgyorsan egy szerelemnek nevezett érzés bontakozott ki – így kezdődött. Hamar rá kellett jönnöm, hogy Alex nem csak nálunk volt sztár, hanem az egyetemen is ünnepelt hírességnek számít. Sőt a lányok és fiúk egyaránt itt is tapadtak rá.
Féltékenykedésre azonban úgy láttam semmi okom, hiszem lecövekelt mellettem és ez annyira jól esett, hogy magamban szinte feltudtam volna robbanni örömömben. Mindenkit elkergetett maga mellől és csak és kizárólag velem foglalkozott ilyen téren. Érdekes volt, hogy nem is kérdezgetett annyit arról, hogy mégis például mióta szerettem őt, vagy hogy mióta lettem én ennyire gyáva és egyebek. De azután minden kiderült.
Elbeszélgettünk néha arról, hogy milyen volt a múlt. Elmesélte, hogy régen rengeteg célzást küldött felém, amelyeket nem vettem fel, ezért feladta, hogy bárhogy is közeledjen felém, így nem tudtunk összecsiszolódni. Feladta? De mégis minek? Azért, hogy engem kikészítsen? De aztán végül miután megtörtént a Valentin napi cselem és hogy még inkább nem törődtem vele, rájött, hogy valamit kurvára elronthatott és így jó néhányszor kiborult. Nem hittem volna, hogy végül rájön arra, hogy én adtam neki azt a csokit. Ezért volt dühös rám is. De most már nem számított. Megtudtam végre, hogy mindvégig szeretett engem. Vicces ugye? Annyit fantáziálgattam, hogy az ésszerű jeleket sem tudtam felfogni, amikor végül is megtörténtek. Így derült ki számomra, hogy végül tényleg meleg ahogy régen én magam is akartam. Bár annak idején eleinte nem számítottam rá. Még a Boy’s Love mangákból sem jöttem rá, hogy végül is mindvégig benne volt ez az érzés. Most hogy feljöttek a mangák... el is hoztam néhányat az egyetemre. Azért reméltem senki nem találja meg, és nem veszik el tőlem. Ezen gondolkodtam akkoriban.
Az összecsiszolódásunk azonban korántsem volt ilyen nagyon egyszerű. Mivelhogy én eddig csak ábrándoztam dolgokról. Arra nem is gondoltam, mi lesz, hogyha mondhatni mégis belecsöppenek Alex karjaiba. Éppen ezért mivel neki több tapasztalata van és én vagyok az, akinek csak álmai vannak ez egy kicsit kínosan hatott rám.
- Nocsak... Nem hittem volna, hogy te még eltudsz pirulni. – Felel mire még jobban elpirulok, és erre tessék még ki is nevet.
Ráadásul mivelhogy már nem kell visszafognia magát jócskán nem is teszi, és minden adandó alkalmat megragad, hogy zavarba hozzon, azzal, hogy állandóan a fenekemet markolássza ha teheti. Rá kellett döbbennem, hogy én még nem vagyok „felkészülve” Alexre.
Mivel így jártam, hogy azt sem tudtam mit csináljak most, ráadásul sosem vetettem számot azzal, hogy mi történne, ha végre sikerülne felhívnom magamra ténylegesen a figyelmét. Bár már ismertem őt annyira, hogy tudjam nem lesz gond bárhogyan is szólok hozzá én mégis rettegtem, hogy valamit elszúrhatok. Bár most kellett szembesülnöm a ténnyel és a teljesen testi lelki Alexszel, aki mellesleg eleinte engem is úgy kezelt, mint az összes többi rajongóját, aki körülvette őt. Mindig zavarban voltam, és Bár legszívesebben Alexander karjaiba vetettem volna magam, arra azért ügyeltem, hogy nehogy idejekorán elveszítsem azt az okos kis fejemet.
Érdekes volt látni, ahogy a kapcsolatunk elején Alexander mennyire megvolt zavarodva miattam. Ebből arra következtettem, hogy sorra szedte régen az ölébe önként belecsüccsenő pasikat, hogy dugja be a seggüket. Mivel semmit sem érzett irántuk így egy idő után mindegyiket elhajította, hiszen csak egyvalaki járt a fejében.
De velem korántsem volt ennyire könnyű dolga. Nem voltam egy könnyen becserkészhető újabb szerető, bár úgy tűnik nem is tart annak. Azt leszűrtem viszont, hogy először találkozik egy olyan sráccal – Legalábbis szerinte így van – hogy mindenáron meg kell hódítania. Ráadásul régen már mint tudjuk próbálkozott célzásokat küldeni sikertelenül. Tehát nem voltak, jól bevált módszerei ilyen téren. Régen sokat kuncogtam, amikor társaságban voltunk, és meg kellett reguláznia a kezét minden alkalommal, hogy ne okozzon nagy feltűnést. Annyira boldogan fogadtam a társaságban néha néha fülembe suttogott közhelyektől mentes bókoló szavakat kereső Alex szenvedését. Gondolom azon kapta magát, hogy annyira belém szerethetett, hogy azt már leírni sem lehet nagyon. Jómagam pedig gyermeki ártatlanságomat, próbálom határozott fellépés maszkja mögé rejteni. Teljesen hasztalanul próbálkozom ezzel, hiszen úgy tűnik, hogy hiába teszem ezt, ő még így is átlát rajtam mint valaki egy üvegablakon.
Amikor Alex először kezdett szerelmet érezni valaki iránt egyszerre került a menybe és a pokolba is ezáltal. Érdekes volt megtudni, hogy Amióta belém szeretett úgy kezelt magában mint egy istent, akit majd maga alá gyűrhet és én magam ott fogok szerelmesen vágytól felfűtött testtel vonaglani alatta. Úgy érezte, hogy végre megszánták őt is az égiek és küldtek mellé egy örök társat ajándékba.

*****

- Nem mondod, hogy ezt mind így elmondta neked régen?
- Komolyan beszélek... Alexander alapból eléggé közlékeny típus volt.
- Érdekes... Azt hiszem kezdem megérteni miért...
- Nos akkor folytathatom?
- Igen folytasd csak nyugodtan... – Nem kellett kétszer mondania. A férfi ismét belekezdett a mondandójába.

*****

Az egyetemi campusok szobái nem egy kellemesen eltöltött pásztoróra eltöltésének néma tanúi voltak, és elcsodálkoztak azon, hogy sosem láttak még ennyire az egekbe szökő, és meghitt felejthetetlen pillanatokat megélt, két szerelmes férfi gyermeki rácsodálkozással egybevegyülő, felejthetetlen egymásra találásának személyes körbefogói, és ezt a titkot ki nem engedői. Amikor végül elmondtam, hogy már akkor elkezdtem őt figyelni amikor elsőévesen az ő osztályába kerültem, és a nap körül keringő bolygóként kerülgettem, amit végül észrevett az utolsó évben, amikor visszajött egy időre, kissé zabos lett.
- Nem bírom felfogni... mégis hogy tudtad eddig eltitkolni? Annyira sokszor küldtem feléd a jeleket mégsem tettél semmit miért? Végig gondoltad mennyi időt vesztegettünk el azzal, hogy ennyire makacs voltál? – tett kedveskedve szemrehányást, aztán mégis kicsit megnyugodott és hatalmas szemeket meresztve tekintett rám, hiszen rájöhetett egy fontos dologra: Őt követtem egészen mostanáig és ezért jöttem erre az egyetemre. – Te képes voltál némán eltűrni, hogy annyi srácnak csaptam a szelet?
- Képes!
- De mégis miért?
- Mert tudtam, Hogy a végén úgyis egymás mellett kötünk majd ki.
- És mit tettél volna, hogyha itt is átnézek a fejed felett, és észre sem veszem, hogy szeretsz?
- Egyszerű a válasz... Vártam volna rád amíg csak élek... – Feleltem komoly tekintettel ránézve.
Kicsit meglephette ez a komolyság, mert nem válaszolt vissza. Fekete tincseim közé vezette gyengéden az ujjait, majd csókot lehelt ajkaimra. Viszonoztam csókját, s belül boldog voltam. Olyan boldog, hogy sírni tudtam volna.

*****

Nem tudom mennyi nap telhetett el azóta, hogy újra találkoztunk, és Alex végül a lelki és szerelmi társammá nőtte ki magát, de egy idő után éreztem, hogy elkezdtem élni az életet, de most ténylegesen. Az egyetemen végül találkoztam Rosalie bátyjával is. Kicsit meg is lepett, hogy találkoztam vele. Rosalie sosem említette, hogy ő is ide jár és majdnem utolsó éves. Érdekes volt ugyanolyan emberekkel összefutni akiket még ismer is az ember. Így legalább már nem volt furcsa, ha kiderül a kapcsolatunk Alexszel, hiszen Rosalie bátyja és a barátja is elmondta mindenkinek. Így történt, hogy mi sem rejtegettük többé, és nem rejtettük álarc mögé ezt a kapcsolatot. Sokat köszönhetek Rosalienak és a bátyjának is ilyen téren. Bár a többiek azért is fogadták ilyen könnyen, mert mindenki azt mondta, hogy nem meglepő, ha már ismertük egymást régebbről örülnek, ha végre most egymásra tudtunk találni, ha régebben nem is sikerült.
Megszoktuk már, hogy kézen fogva járkáltunk mindig, s minden szabad percünket, ha tehettük együtt töltöttük. A köröttünk levők és mi is azon élcelődtünk, hogy az Alexander-Tamás kettős közé egy hajszálat se lehet behúzni.
Azt mondják, hogy az egyetemi évek a fiatalok számára nagy élményt kalandokat szerelmeket, és legfőképpen szabadságot jelentenek. Nem tudom... Biztosan! Csak azt látom magam előtt, hogy nekünk csodálatos idők voltak...
Én még javában tanultam amikor Alexander kitüntetéses diplomát szerzett, ráadásul már rögtön fel is ajánlottak neki egy állást a híres Beinecke könyvtárban. Végre ott lehetett ahol mindig is lenni akart. És egy felbecsülhetetlen értékekkel rendelkező helyen dolgozhat. Végül elérte az álmát. Elérte azt amit senki már nem vehet el tőle. Osztoztam vele ebben az örömben.
Sokat üldögéltünk a márványlapokon átszűrődő sejtelmes fényben, csendben beszélgettünk, szövögettük a terveinket. Azt tervezgettük, hogy kertes házba költözünk, örökbe fogadunk egy gyereket, hogy meglegyen a családi idill – Ezt tervezgettük nagy örömmel – Hiszen nem kétséges, hogy az én diplomázásom után már együtt akarunk élni családias környezetben.
Amikor elmondtam apámnak ezt az egészet kicsit felindultan csapta le a telefont. Ezzel jelezve, hogy nem fogadja el, és többet haza ne merjek menni. A pénzt is megvonta tőlem. Tessék belekerültem a pácba de nagyon. Nem akartam Alexanderen élősködni, ezért muszáj volt munkát keresnem. Kaptam is munkát egy másik városban. Egy idő után végül is sikerült megszednem magam annyira, hogy eltudtam menni és megtudtam szerezni a jogosítványt is. Így már Autóval jártam munkába. De amint összegyűlt elegendő pénzem onnantól kezdve ott is hagytam a munkát. A könyvtár falai között egyszer Alex a gyűrűkkel fogadott amelyeket végül is felhúztunk egymás ujjára, hogy megmutassuk igen, mi most már tényleg egymáshoz tartozunk. Bár nekem voltak kételyeim a családjaink miatt, de amint ránéztem ismét a gyűrűkre és a rajtuk található „Alex-tomi” és „Tomi –Alex” Feliratokra elszállt minden kétségem efelől is. Aztán halkan megszólaltam a gyűrűmet nézve.
- A kölyköt meggyűrűzték.
- És én is... – Tette hozzá Alex, és átkarolta a derekamat, majd csókot lehelt ajkaimra, s folytatta a beszédet. – Most már bárhova vessen minket a sors mindenki láthatja majd, hogy egymáshoz tartozunk, és nem választhat el bennünket senki más.
Csak azt nem tudtuk, hogy mégis mit is tartogat nekünk az a bizonyos felemlegetett sors.